A feketerigó a ligetben élt. Sárga csőre volt, ragyogó cipőgombszeme – és persze fekete volt, mint a szurok. Azért is hívják feketerigónak. Nem tudom, ki hogy van ezzel a színnel. Nyilván van, akinek nem tetszik, mert hiszen a narancssárga sokkal vidámabb, a türkizkékről és a meggypirosról nem is beszélve. De aki jobban odafigyel, annak a fekete is tetszik, ebben bizonyos vagyok. Hiszen annyiféle fekete van. Kékesen fénylő fekete, puha fekete, éjfekete, játékos fekete, meleg fekete és ki tudja, még hány. A feketerigó fénylő fekete volt. És nem tetszett neki a fekete szín. Se fénylőn, se puhán. Dühösködött. Egy darabig még csak nem is fütyörészett – mert még vidámnak gondolná valaki. Azt mondogatta mérgesen: "Csk, csk, csk! " Olyan szép piros tollakat akart, mint a vörösbegyé, zöldeket, mint a gyurgyalagé, fehéret, mint a kócsagé, s olyan cifrát, mint a papagájé. Ezért volt dühös. Úgy hitte, ő a legrútabb madár a ligetben. Bánata akkor vált mégis szívbe markolóvá, amikor a kisfiú eljött a ligetbe, és azt mondta a madaraknak: – Kellene nekem egy barát.
�v�n�nit k�sz�nti ma Minden vers�nk, dalunk, Elb�cs�zunk, mert az �sszel Iskol�ba indulunk. B�cs�zunk az �vod�t�l K�sz�nt�vel, �nekkel, De amit itt megtanultunk Nem feledj�k m�gsem el. S ha l�rm�ztunk is egyszer-egyszer Okoztunk is n�ha bajt, K�rj�k, m�gis szeretettel Gondoljon r�nk vissza majd! �des �v�n�ni El kell mostan v�lnunk Egy-k�t nap �s m�r Iskol�ba j�runk. H�l�san k�sz�n�nk Minden j�t �s sz�pet Nem feledj�k el a sok �vod�s eml�ket. Azokat se, akik Vel�nk foglalkoztak, S �rt�nk annyi f�radts�gos �ldozatot hoztak. F�l sz�v�nk itt marad Mert az ki j�s�got vet Szeretetet arat. Azt a sok j�t, amit kaptunk megh�l�ni mint lehet? K�rdezgettem a vir�got, k�rdeztem a levelet. Nem feleltek, de a vir�g fel�m intett vid�man, amit a sz� el nem mondhat, itt van egy sz�l vir�gban. Egyszer r�gen �desany�m, megfogta a kezemet. Kicsit f�ltem, amikor az �vod�ba vezetett. Csod�lkoztam: Mennyi j�t�k! Mennyi asztal! Mennyi sz�k! Gyorsan telt el a legels� nap, gyorsan futott el a h�t. N�gy �v telt el, n�gyszer l�ttuk az �voda ablak�n, hogy z�ld lombok integetnek, vagy sz�raz �g van a f�n.
A madaraknak elállt a lélegzetük a gyönyörűségtől. – Nicsak, egy csodálatos sárgarigó – mondták. A kisfiú is elbámulva nézte a szép madarat, a szíve hangosan dobogott. Csak az igazi sárgarigó gyanakodott. "Valami nagyon furcsa ezen a madáron" – gondolta, és oda is szólt neki: – Füttyents egyet! – Nem füttyentek – mondta nyeglén a feketerigó. Persze, hiszen a sárgarigó azt is ki tudja fütyülni, hogy "Huncut a bíró" meg "Fütyül a rigó", a feketerigó meg csak annyit tud: "Tiutu. " Ez legalább olyan szép, mint a sárgarigó éneke, de mégis más. Én biztos vagyok benne, hogy a sárgarigó nagyon szeretné néha azt fütyülni, hogy tiutu, de nem megy neki. Ő csak azt tudja: "Huncut a bíró. " Csakhogy megszólalt a kisfiú: – Ne haragudj – mondta elszomorodva –, te valóban csodálatosan szép madár vagy, de én egy másik barátra gondoltam. Láttam valamikor egy nagyon kedves madarat. Nem volt ilyen tarka, mint te, de nekem ő kellene barátnak. Az a madár fénylő fekete volt, csak a csőre volt sárga. Azt hiszem, úgy hívják, feketerigó.