Kis Kedvencek Titkos Élete Kritika
Chris Renaud - Jonathan del Val: The Secret Life of Pets 2 / A kis kedvencek titkos élete 2. Hogy már láthattuk egyszer háziállataink titkos életét? Nem gond, most újból esélyt kapunk rá és bárgyún követhetjük Max kutyus és barátai mindennapjait New York pasztellszínű utcáin, ezúttal egy tipegő kisgyermekkel megízesítve – de csak az első öt percben. A társasággal ott találkozunk, ahol az előző történetben hagytuk őket: Max, Duke, Gidget, Chloe és a többi tappancsos lakó boldogan éldegélik mindennapjaikat egy New York-i társasház különböző emeletein. Gyermekek születnek családjaikba, elvesztődik egy kedvenc játék, szorongással küszködnek, majd egy farmon újra rátalálnak a bennük rejlő hősre. Közben meg valahol megjelenik egy fehér tigris, akit kötelező módon ki kell menteni egy nyilvánvaló módon orosz hangsúllyal beszélő, gonosz cirkuszigazgató karmaiból. A több történet, a tördeltség és hangulat kissé olyan hatást kelt, mint egy figyelemproblémás gyerkőc házi feladata, ahol habár érezhető, hogy valami közös megoldás felé haladunk, a kivitelezés elveszítheti a nézőt egy kellemes ritmus hiányában.
- Beyblade metal fusion 11 rész free
- Kis kedvencek titkos élete kritika episode
- Stranger things 2 évad 5 rész
- Peugeot 2. 0 hdi vezérlés beállítása sport
- A sors útjai 1.évad 94.rész Online Ingyen Nézheto | JobbMintATv.hu
- Kis kedvencek titkos élete kritika per
- BIOMED FEKETE NADÁLYTŐ FORTE KRÉM 60G
- Kis kedvencek titkos élete kritika
- ORIGO CÍMKÉK - Kováts Adél
- 185 60 R15 Téli gumiabroncs - olcsó rendelés
- Kis kedvencek titkos élete kritika na
Ez leginkább abból az egyszerű tényből fakad, hogy A kis kedvencek titkos élete 2- nek nincs érdemi története - nem hiába nem fárasztottak minket ezzel az előzetesek most sem -, hanem 3 teljesen külön szituáción rágódik, amik önmagukban olyanok, mintha YouTube-on található rövidfilmeket vágtak volna egymás mellé ugyanabban a témában és ezeket a végén kötik össze amolyan tessék-lássék módon. Van itt cicák közé beépülő kutyus, ideges, a vidéki lét - és egy marcona, Harrison Ford orgánumú juhász eb - által önmagával megbékélni próbáló öleb, no meg magát szuperhősnek képzelő és éles bevetésre kényszerülő nyuszi. Igen, ahogy sejted, a cselekmény jó részében ezek pont annyira különülnek el egymástól, mint amennyire térben is. Max "történetszálában" pedig az előző rész fő konfliktusforrása, Duke gyakorlatilag statisztaszerepbe kerül, ami aláhúzza azt, hogy kettejük kapcsolatával miért nem tudtak érdemben kezdeni bármit is a készítők az első részben, persze a kötelező tiszteletkörökön túl. Gidget szála pedig tényleg nem több, mint puszta poénforrás, csakhogy ez a játékidő egyharmadát teszi ki.
Ehelyett a film második harmadában a két szereplő csak sodródik az árral, ami egy forradalmár, pszichopata nyúl képében jelentkezik, jóformán interakcióba sem lépnek egymással - pedig végig együtt vannak - és a kis csipetcsapat szórakoztató, helyenként túltolt csetlésbotlásaira terelődik a hangsúly, de legalább a cicás videók készítésének a titkára fény derül, aminek viszont egy poénon kívül semmi szerepe nincs. Emellett pedig a kedvenc-gazdi kapcsolatokból is keveset kapunk, habár a film szívmelengető zárójelenete ezen nem kicsit enyhít. Csoda lett volna, ha ezzel az alapanyaggal az Illumination alkotói bakot lőnek és szerencsére nem is sikerült nekik, mert filmjük az első perctől az utolsóig szórakoztató és bájos, pont mint egy farkát kergető kutya. Karakterei végtelenül bohókásak - még ha nem is túldimenzionáltak - és mindenki, akinek volt már valaha valamilyen kis kedvence, ráismer majd valamelyikben a sajátjára. Csak legközelebb - mert ilyen alapanyaggal és bevétellel biztosan lesz legközelebb - azzal a bizonyos szívvel tényleg ne spóroljanak majd.
Ha már a néző ezt feldolgozza, csak akkor jön az igazán olcsó trükk: egy értelmetlen videoklip az egyik szereplővel. Ez a film "Gumimaci-dala": hipnotikusan sarkallja a gyermekeket egyetlen szó ("Panda") ismétlésére. Nyilvánvaló, hogy a Madagaszkár -rajzfilmek "I like to move it"-vonatára ültek fel a készítők, egy bizonyos korosztály virális tartalmát kergetve, hátha nem égették eléggé a fiatal szemek retináira a játékboltokban megvásárolható plüssjátékok rajzfilmes megtestesüléseit. Valójában a film mindvégig készít erre a zenei erőszakra, mivel két dolog is ötvöződik a cselekmény hátterében: oda nem illő popslágerek és olcsó, mindent kísérő és átívelő háttérzene, ahol minden lépés egy hang és minden hang azt a célt szolgálja, hogy a nézőnek nehogy egyedül vagy szubtilis módon kelljen kitalálnia az egyes jelenetek hangulatát. Bátran kijelenthető, hogy nem fog, és nem is kell, hogy bekerüljön ez a rajzfilm a nagy animációs filmek kánonjába. A legszomorúbb az, hogy ezt ő is mindvégig tudja, csupán egyszerűen nem érdekli és emiatt nem is próbál a megkapart felszín alá nyúlni.
